Szeptember vége volt de, még mindíg kellemes langyos idő. Néha esett az eső de az sem volt egész napos. Megálltam a belső kikötőt átívelő cápafog híd közepén és képeket készítettem egy kis halászhajóról, s az azon készülődő emberekről. A reggeli nap még laposan sütött, a hajó fölött sirályok köröztek hangoskodva.
Amikor beértem Paul ott toporgott az előtérben hogy elújságolja, Diana megellett hajnalban és két fiú fókával örvendeztette meg az állatkertet.
- Azonnal megyek Paul, csak leteszem a bicajt. - kaptam le a sálam, sisakom és kesztyűm majd belegyömöszöltem a táskámba és Paul után siettem.
Apró kis hunyorgó gombóc úszott Diana mellett a medencében aki noszogatta hogy kövesse. A gombóc végén csak egy fekete orr látszott s a kis fej csak nehézkesen tudta fenntartani magát.- Leguggoltunk tőlük néhány méterre és úgy bámultuk őket.
- Hát nem csodálatos? Hirtelen itt van egy kis lény a földön. - suttogtam
- De az. - suttogott Paul is. Megyek és szólok Renatának. Emelkedett fel, majd elsietett.
Még néztem egy darabig őket, majd fogtam a hőmérőt és beletartottam a vízbe, nehogy túlságosan hideg legyen. Persze tudom, hogy a vadonban élő fókáknak tök mindegy a víz hőmérséklete, de a fogságban tartott állatok sokkal érzékenyebbek a hőmérséklet különbségekre. Szomorú volt kicsit, hogy Diana soha nem lehet vadon élő fóka, hanem élete végéig ide lesz bezárva, s hiába kap itt meg minden jót, azért ez mégsem olyan mint a tenger.
Vacsorára úgy gondoltam legjobb lesz a környék legjobb fish and chips take away éttermében a Hanbury's-ben válogatni a finomságok közül. Amikor gusztusos csomagolásban megkaptam a halat és a sajtos krumplit, elsétáltam a fantasztikus panorámával rendelkező Oddicombe-hoz, és a fűbe heveredve eszegetni kezdtem. Egyszer csak Josè huppant le mellém.
- Jó estét Tania. Látom megtaláltad a legjobb helyet ahol ezeket a fantasztikus halakat sütik.
- Helló Josè! - örültem meg a társaságnak - Igen, mondták, hogy csakis itt egyek, mert ez a legjobb.
Josè bölcsen bólogatott.
- A nagymamám is dolgozott itt ötven éve, de akkor még nem ez volt a neve.
- Errefelé laksz?
- Igen, itt lakom nem messze egy nagyon régi házban. Amikor a Cary Armshoz sétálsz le azon a nagyon meredek úton, van egy épületcsoport, egy udvarház. A múlt század végén maga Oscar Wilde is lakott benne néhány hónapig.
- Igazán? Ez fantasztikus! Szeretem Oscar Wilde-ot.
Josè két dobozos sört vett elő kabátja zsebéből s az egyiket felém nyútotta.
- "Bárminek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem!" - Mondtam és kivettem a sört Josè kezéből.
- Egyszer szívesen megmutatom a helyet ahol lakott. No persze ezt ne vedd tolakodásnak, a nejem imádja a vendégeket.
- Köszönöm szépen, élni fogok vele. - mosolyogtam és tekintetem a messzi tengerre tévedt.
- Ez a hely egyszerűen csodálatos! Azt hittem, nyomasztó lesz az itteni időjárás és a távolság a családomtól, de esküszöm úgy érzem örökre itt tudnék maradni.
- Ezt megértem. - nézett Josè is a tenger felé. A családom ötven éve Skóciából érkezett ide, és azonnal úgy döntöttek itt maradnak.
- Azt gondoltam volna, hogy a gyökereid inkább Spanyol vagy Portugál földön vannak.
- Jól gondoltad. A nagyapám skót volt, s amikor Spanyolországban dolgozott a vasútnál, összeismerkedett a nagyanyámmal, majd hazahozta. A nevem tőle kaptam.
Sokáig Edinburgh-ban éltek, de a kemény teleket nem nagyon bírta nagyanyám aki ugye a déli meleg éghajlathoz szokott. A szigetet viszont nem akarták itthagyni, mert itt a munkalehetőségek jobbak voltak, így úgy döntöttek lejönnek ide ahol igazán enyhék a telek és melegek a nyarak. Ide született az apám, majd én is. Szeretek itt élni.
- Ilyen messze költözni az ember családjától nagyon embertpróbáló lehetett.
- Az volt. De a dédszüleim akkor már nem éltek csak nagyapám testvérei, és ha tudtak , akkor néhány évente találkoztak. Nagyanyám pedig árva volt, de gyönyörű szép nő! Úgy nézett ki mint a színésznő a Desperadóból, na hogy is hívják...- csettintgetett az ujjával Josè, hogy beugorjon a név.
- Salma Hayek! - mondtam
- Az! Salma Hayek! Még az angol férfiak is megfordultak utána amikor az állát felszegve, kosárkával az oldalán felgyalogolt ide a dombra, hogy az étteremben dolgozzon. Nagyapám nem egy, de nem is kettő orrot betört amiatt, mert megpróbálták megkörnyékezni a nejét. De annak nem kellett más csak a nagyapám aki magas, vöröshajú erős ember volt. Fél kezével fel tudta nagyanyám emelni még nyolcvanhét éves korában is! Kilencvenhárom éves volt amikor meghalt.
- Oh, nagyon sajnálom.
- Egy kocsmai verekedésben miután orrbavágta a nyolcvanhat éves szomszédját beverte a fejét a biliárdasztal sarkába és nyomban meghalt.
Kishíján elnevettem magam de még idejében észbekaptam, hiszen ezen mégsem nevet az ember. No de egy kilencvenhárom éves ember kocsmai verekedésben haljon meg?
- Nevess csak bátran Tania. Bolond volt az öreg, de inkább így akart meghalni mint a kórházban. Istenemre sokszor provokálta a többieket. Nagyanyám még egy évig élt ezután majd meghalt ő is. De szép életük volt és teljes, szeretetben.
- Ez nagyon szép! Köszönöm, hogy elmondtad.
- És te Tania? Téged miféle szél hozott ide?
- Én, megpályáztam ezt az állást és ideutaztam.- válaszoltam egyszerűen.
- Család?
Nagy levegőt vettem.
- Férjem még nincs, az édesanyám tíz éves koromban meghalt agydaganatban. Apám nevelt ahogy tudott szegény. - nevettem - elég nehéz gyerek voltam.
Nagyon elfoglalt ember még most is, az állatkertben állatorvos. A fizetése nem volt valami óriási, hogy bébiszittert fogadjon mellém ezért az ovi később a suli után az időm nagy részét az állatkertben töltöttem. Innen a tapasztalat. Majd én is állatorvos szerettem volna lenni, de nem ment valami jól az egyetem. Vagyis a gyakorlatban mindíg tudtam ösztönösen hogy mit kellett volna tennem egy-egy szituációban, de az elméletben ezt nehezen tudtam levezetni. Az ösztönökre meg ugye nem adnak doktori címet, így inkább maradtam megfigyelő, tanácsadó, jólétügyi felelős. - nevettem.
- Mi örülünk neked! - mosolygott Josè.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése